Előrejelzés Békés, és Csongrád megyére! Nagyon veszélyes útviszonyok várják a közlekedőket!

A várakozásoknak megfelelően a csapadékzóna távozásával az egekbe szökött a párásság, rendkívül veszélyes útviszonyok várják a közlekedőket Békés, és Csongrád megye szerte, lássuk a részleteket!

A felhős égboltnak köszönhetően viszonylag enyhébb, fagymentes reggelre ébredhettünk, 3-5 fok között szóródnak a hőmérsékleti értékek.

A magas páratartalomnak köszönhetően Békés, és Csongrád megye szerte igen sűrű ködmezők alakultak ki az éjszaka, ez elsősorban lakott területen kívül jellemző, de lakott területen belül is mindössze 300 méter a látótávolság, nagyon óvatosan az utakon!

A makacs ködmezők igen lassan oszlanak majd, jelenleg mérsékelt nyugati légmozgás jellemzi térségünket, azonban ereje kevés ahhoz, hogy megmozgassa a ködfelhőzetet.

A déli órákhoz közeledve a szél iránya délnyugatiba módosul, ekkor már kisebb területeken szűrt napsütést is tapasztalhatunk majd, pénteken mindössze 10 fokon tetőznek a napi maximum értékek.

Hétvégére kisebb melegedés ígérkezik ugyan, de élénkülő, majd erősödő széllel, így hőérzetünk nem javul majd, az éjszakák fagymentesek lesznek.

Vasárnap késő este egy mediterrán ciklon hatása alá kerül majd térségünk, erről esti előrejelzésemben írok részletesen itt, az Időjósdás.hu weboldalon, de a jövő hét nem sok jót ígér!

Az előrejelzés megosztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.