Érkezik az erős szél is Békés, és Csongrád megyébe, további csapadékkal! Részletek!

Ritka, és kellemetlen időjárásban lehet részünk  Békés, és Csongrád megyében, elérte térségünket a markáns hidegfront, már eddig is jelentős , 8-12 mm csapadék esett, az erős északnyugati szél pedig még most érkezik! Részletek!

A reggeli 4 fokhoz képest alig emelkedtek a hőmérsékletek, délután mindössze 6 fokot mérhettünk, és ez még csak rosszabb lesz, a Tisza vonalánál jár az erős északnyugati szél, ami csak pár óra kérdése, és eléri Békés megyét is, így igen hideg, és kellemetlen éjszakával kell számolni.

16 óra után újabb csapadékhullám érkezik, ami legfőképpen Gyula, és Békéscsaba térségét érinti majd, de Csongrád megyében is számítani kell még esővel.

Az erősödő szél szaggatni kezdi a front felhőzetét, így az éjféli órákhoz közeledve megszűnik a csapadékhullás, vékonyodik a felhőtakaró, és bizony a hajnali órákban veszélyes útviszonyokkal számolhatunk, mert bár az erős szél jelentős szárító hatással bír, foltokban útlefagyások keletkezhetnek, amik nagy veszélyt jelenthetnek a közlekedőkre.

Reggel 1 fokra ébredhetünk, azonban talaj mentén fagyni fog, és a hétfői napunk sem látszik túl biztatónak, komolyabb esővel már nem, azonban kellemetlen erős széllel számolni kell az egész nap folyamán.

Az északnyugati szél csak a hétfő esti órákra mérséklődik, aminek meg is lesz az ára, hiszen ezzel egy időben tisztul majd az égbolt, így kedd reggel már komoly, -3, -4 fokos fagyokkal számolhatunk Békés, és Csongrád megye szerte.

Az előrejelzés megosztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.