Hidegfront érkezett Békés, és Csongrád megyébe, azonban ez még csak a kezdet! Részletek!

A várakozásoknak megfelelően megérkezett Békés, és Csongrád megyébe a hidegfront, mely viszonylag gyorsan áthalad térségünkön, 3-5 mm csapadékot hagyva maga mögött, igen zord napoknak nézünk elébe, lássuk a folytatást!

A front 21 óra környékén távozik térségünkből, azonban ezzel egy időben  kissé megélénkül átmenetileg az északnyugati szél, majd a reggeli órákra újra mérséklődik, de azért kissé élénk tartományban marad.

Az éjszaka folyamán már csak futózáporok fordulhatnak elő.

A felhős égboltnak köszönhetően viszonylag enyhe lesz az éjszaka, szombaton a reggeli órákban 6 fok fogadja az utcára lépőket.

Szombaton nap közben sok lesz a felhőátvonulás térségünk felett, azonban említésre méltó csapadék nem várható,  13 fokon tetőznek a hőmérsékletek.

Vasárnap újabb, de már sokkal erősebb hidegfront éri el Békés, és Csongrád megyét, nem túlzás azt állítani, hogy a hét utolsó napján borzasztóan kellemetlen időjárással számolhatunk, újabb csapadékzóna is érkezik, valamint további lehűlés, és a vasárnap délelőtti órákban megerősödik, sőt, már-már viharossá fokozódik az északnyugati szél, akár 65-70 km/h széllökések is előfordulhatnak majd!

Kedd, és szerda hajnalban megérkezhetnek az idei első éjszakai fagyok.

Amennyiben hasznosnak találta előrejelzésem, megoszthatja barátaival, ismerőseivel, az oldalon található facebook jelre kattintva.