HIDEGFRONT ÉRKEZIK JELENTŐS LEHŰLÉSSEL ERŐS SZÉLLEL, MENNYIRE ÉRINTHETI BÉKÉS, ÉS CSONGRÁD MEGYÉT?

Csütörtökön egészen kellemes időben lehetett részünk, a szél ugyan kicsit kellemetlenkedett, de nem okozott “nagy felfordulást” , nyugat felől egy hidegfront érkezik, lássuk a részleteket!

A mögöttünk álló éjszaka a felhős égboltnak köszönhetően enyhének bizonyult, jelenleg 14 fokot mutatnak a hőmérők Békés , és Csongrád megye szerte, ami így szeptember közepén teljesen “normálisnak” , az évszaknak megfelelőnek mondható.

A Dunántúlon több helyen 10 fok alatt vannak a hőmérsékletek, de az a régió lényegesen jobban beleesik a hidegfront csapásirányába, Szegedtől nyugatra sok helyen várható említésre méltó csapadék.

Békés, és Csongrád megyében is gyakoriak lesznek pénteken a felhőátvonulások, futózáporok előfordulnak ugyan, de zivatartól, és jelentős mennyiségű esőtől nem kell tartani térségünkben, a most még élénk északnyugati szél a délelőtti órákban fokozatosan mérséklődik, majd a déli órákban északkeletibe módosul, amit megérzünk majd, a csütörtöki 29 fokhoz képest ma már csak 22 fokig emelkednek a hőmérsékleti maximumok, így kissé őszies időjárás várható pénteken.

A front felhőzete délutánra elhagyja térségünket, és egyre több szerepet kap a napsütés, délután már egész kellemes időjárásban bízhatunk Békés, és Csongrád megye szerte.

A hétvége erős felmelegedést ígér, majd vasárnap este újabb hidegfront érkezhet, ami már jelentősebben érintheti térségünket.

Amennyiben hasznosnak találta előrejelzésem, megoszthatja barátaival, ismerőseivel, az előrejelzés alatt található facebook jelre kattintva.