Újabb záporok, zivatarok érkeznek Békés, és Csongrád megyébe, hétfőtől őszi időjárás jön!

A vasárnap délelőtt folyamán Békés, és Csongrád megye térségében több helyen előfordult kisebb csapadék, a csapadékhajlam térségünkben most kezd növekedni, ezután jön még a java, lássuk mi várható az előttünk álló este, éjszaka folyamán!

Az erős hidegfront megtette hatását, 24 órán belül közel 12 fokot zuhantak a hőmérsékleti értékek, az esti órákhoz közeledve a nyugati, majd északnyugati szél megélénkül, ekkor tevődik át a csapadék súlypontja térségünkbe, így az esti órákhoz közeledve egyre többfelé számíthatunk záporok, sőt, zivatarok kialakulására, egy összeáramlási zónának köszönhetően.

Békés, és Csongrád megyében összességében 10 mm mennyiséget meghaladó csapadék várható az este, és éjszaka folyamán.

Igen hűvös reggelre számíthatunk, hétfőn a hajnali órákban 10 fok köré csökkenhetnek a hőmérsékleti értékek, és számolni kell még akkor is kisebb csapadékhullással, sőt helyenként ködképződés is tapasztalható majd.

A hét első napján mindössze 18 fokig emelkednek a hőmérsékleti maximumok.

A képződő csapadékgócok mozgása radar, és műhold képünkre átkattintva jól megfigyelhető.

Amennyiben hasznosnak találta előrejelzésem, megoszthatja barátaival, ismerőseivel, az előrejelzés alatt található facebook jelre kattintva.