Érdekességek

14 ponttyal buktak meg az orvhorgászok!

- Hirdetés

Legutóbb frissítve

Szombaton éjjel két horgászt értek tetten kollégáink a balatonszemesi „Lapos-parton”. M. D. vecsési, G. K. enyingi lakosok összesen 14 pontyot tartottak meg, melyeket a horgászhelyük közelében 5 helyre rejtettek el.

Új halőrzési módszerekkel, persze stratégiákkal törekszünk elfogni azokat a horgászokat, akik igyekeznek kijátszani a fogási kvótákat, a megengedettnél több halat próbálnak meg elvinni, és/vagy a fogási napló vezetési szabályait sértik meg. S kiemelt figyelmet fordítunk ezúttal a horgászrendben is kirívó szabályszegésnek minősített esetekre.


Az említett két személyt többszöri, s hosszas megfigyelést követően sikerült tetten érjük.

A horgászok a sötétedéstől közel négy órán át fogták a pontyokat, s ki tudja, hogy meddig fogták volna még, ha a kollégáink éppen nem lépnek közbe. A megfigyelés során például sikerült rögzíteni azt, hogy a két férfi sorozatosan megsértette a Balatoni Horgászrend 35. pontját.

Ugyanis módszerük gumiruhában a parttól kb. 40 m-re begázolva dobták be felszerelésüket majd már kinyitott felkapókarral visszahátrálva helyezték el botjaikat a bottartó állványukon.

Mindezt úgy tették, hogy behúzásra feljogosító horgászjegyük nem volt.


A halászati őri ellenőrzés kezdetén egyikőjük 3 db pontyot mutatott meg, és mondván ennyi volt a zsákmány. Eztán kollégáink keresésére sorra kerültek elő a pontyok: a közelben lefordított csónak alatt és az egyik férfi autójába rejtve 3-3 db fejbe vert halat találtak.

A többi, és nagyobb testű ponty pedig madzaggal pányvára kötve, illetve egy haltartó szákban a nádasba igen rejtve várta szomorú sorsát. Végül egymás mellé került a 14 db ponty. A mérés után az élő halakat visszaengedték, s az elpusztultakat lefoglalták halőreink.


A két horgász állami, területi jegyét visszatartottuk. A továbbiakban pedig feljelentjük őket a lakóhelyük szerint illetékes halgazdálkodási hatóságnál, melynek nyomán még halvédelmi bírságra és az állami jegy váltásától való néhány hónapos eltiltásra számíthatnak.

De épp pont az ilyen esetek miatt vezettük be a kirívó szabályszegéseknek a külön büntetését.


Ezek alapján hosszú évekre el is tilthatjuk mindkét férfit a balatoni területi jegy váltásától. Ha az állami jegyet vissza is kapják, az eltiltásunk alatt csak más vizekre mehetnek horgászni.

A cikk osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.