Hírek

A kamionsofőr nő, aki túltesz férfi kollégáin!

- Hirdetés

Erdélyi Gyopár kamiont vezet Skandináviában kisujjában van a szakma, férfi a talpán, aki fel tudja venni vele a versenyt kitartásban, hozzáállásban, s emberségességben egyaránt, csak tanulni lehet tőle, s lássuk a hölgy mit tud elmondani a kamionos élet rejtelmeiről.

Olyan személynek tartom magam inkább, aki nem igazán szereti irodában tölteni a napját, sokkal inkább „tekergéssel”. A kamionos életbe főként az egyedüllét vonzott, hisz az elmúlt 4 évben egy nyolcszemélyes autóval jártam az országutakat, és miközben az embereket fuvaroztam, és néha egy-egy autó szállítását is elvállaltam.

Viszont meguntam azt a munkát, ugyanis stresszel fáradsággal járt, illetve egy idő után nagyon idegesítő, s bosszantó volt a sok ember jelenléte körülöttem. Így az egyetemi tanulmányaim idején megszereztem a tehergépkocsi-vezetői jogosítványt, és úgy gondoltam, kipróbálom ezt a mesterséget.

Továbbá az is befolyásolta jelentősen a döntésem hogy nagyon szeretek új tájakat, embereket, kultúrákat megismerni. Kevesebb mint egy hónap alatt elhatároztam magam, közöltem a leendő főnökömmel, hogy megvettem a repülőjegyet, és jövök a Skandináv-félszigetre.

A cég megalakulása óta én vagyok az egyedüli női sofőr, és eddig bármilyen nehézséggel néztem szembe, mindig segítettek a munkatársak.

Első alkalommal járok Skandináviában, így nagymértékben útbaigazításra szorultam.

Viszont sok sofőr leginkább attól fél, hogy én jobban teljesítek, mint ők, ezzel „lealázva” a férfi nemet.

A felrakás általában akkor az én feladatom, amikor a telephelyről indulok fel északra, de már mindig van segítségem. Amikor különböző cégeknél rakodok, és akkor azt megoldják az ott dolgozó munkások gépek segítségével. A lerakodást mindig azon cég alkalmazottai végzik, akik megrendelték az adott árut.

A fuvarokat sem én határozom meg, a szállítmányban pedig bármi lehet, élő állatok kivételével.

Eddig nem igazán volt semmiféle nehézség eddig, s azonban jön a tél, amikor az időjárási viszonyok nem hasonlíthatók az otthoniakhoz sem. Északon, Norvégiában már októberben beköszöntött a tél s rengeteg helyen havasak az utak, ami megnehezíti a tájékozódást és a folyamatos haladást, az utóbbi utaim során már megtapasztaltam a kamionozásnak ezt az oldalát is.

Bár egyedül vezetem a teherautót, s mindennap interneten keresztül folytatunk beszélgetéseket a leendő kollégákkal, így nem érződik annyira az egyedüllét sem, sőt útközben is szoktunk találkozni. Ugyanakkor majdnem minden hétvégén összegyűlünk a telephelyen is, és az olyan, mintha hazamennénk.

A telepen osztják ki a következő munkánkat, illetve ott eszünk, mosunk és pihenünk.

A kamionos életben az a jó, hogy saját magam döntöm el, mikor és hogyan érek el az adott célhoz. Ez az életforma sokkal nyugodtabb, s mint amiben eddig részem volt. A munkámban pedig a vezetést szeretem legjobban, akár nappal, akár éjjel, mindig tartogat meglepetéseket.

Meglátogattam különböző országokat, megismertem más kultúrákat, embereket, és főként barátságokat kötöttem. Olyan országokban jártam, ahova még álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok. Ugyanakkor új kihívásokkal néztem szembe ez már most többet adott annál, amit valaha elképzeltem.

A cikk osztható az oldalon található facebook jelre kattintva.