Mezőgazdaság

A repcéből kipereghet a szem, a búzában a gombás betegségek tehetnek kárt

- Hirdetés



Szántóföld

2018. június 13., szerda • 08:32 A repcéből kipereghet a szem, a búzában a gombás betegségek tehetnek kárt

-- Hirdetés

És még a poloskák is gondot okozhatnak a termelőknek. A hozamkilátásokat a mostani csapadékos időjárás is még nagyban befolyásolhatja. A terméskilátások gyengébbek, az áprilisi hőhullám nem tett jót a növényeknek.

A megszokottnál korábban indulhat a betakarítás a földeken, az őszi árpa aratása már elkezdődött, egy-két héten belül pedig a repceföldeken is megjelenhetnek a kombájnok. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a Magyar Időknek elmondta: az őszi árpa esetében a legkorábbi fajtákkal a napokban kezdődött meg a betakarítás, elsősorban a homokos földeken aratnak a gazdák.

Az eredmények ugyanakkor egyelőre nem túl biztatók.

Átlagban három-négy-, esetleg öttonnányi termést takarítanak be egy hektárról a gazdák. Sajnos ez a tavalyi szinttől és az idei várakozásoktól is elmarad

– mutatott rá.

A szakember szerint ezekből az adatokból azonban még korai lenne az országos eredményekre vonatkozó következtetéseket levonni.

fotó: MTI

A repce még aratás előtt áll, két hét múlva azonban a legtöbb területen már elindulhat a betakarítás.

Az őszi búzát is korábban kezdik vágni a gazdák, a megszokott, június végi kezdés jó pár nappal előrébb kerülhet.

A terméseredmények a búzánál is bizonytalanok, azt azonban már most látni, hogy gyengébb hozamokkal kell számolniuk a gazdálkodóknak.

Az áprilisi hőhullám sokat ártott ezeknek a növényeknek. A termés apróbb szemű, mint általában lenni szokott, ennek következtében a súly is alacsonyabb lesz

– fogalmazott a szakember.

A tavaszi vetésű növények szépen fejlődnek, ahol nem özönvízszerű eső árasztotta el a földeket, ott a csapadék nagyon jót tett a vetésnek. A meleg és esős időjárás ugyanakkor a gombabetegségek szaporodásának is igencsak kedvez, a betegségek elleni permetezések folyamatban vannak.

A terméskilátások kedvezőek, bízunk benne, hogy amit elveszítünk a nyári aratáson, azt az őszi betakarítás során visszakapjuk

– jegyezte meg Petőházi Tamás.

fotó: MTI

Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója szerint a hozamkilátásokat a mostani csapadékos időjárás is nagyban befolyásolhatja: a repcéből kipereghet a szem, a búzában a gombás betegségek tehetnek kárt, miközben időjárástól függetlenül a poloskák is egyre nagyobb gondot okoznak a termelőknek.

A sok eső a betakarítást is drágíthatja, a gabonaszárítás költségei magasabbak lehetnek az átlagosnál.

A napraforgónak és a kukoricának ugyanakkor valóban aranyat ér a májusban és júniusban hullott szinte mindennapos eső. A szakember szerint nem kizárt, hogy a gazdák rekordtermést takarítanak be ebből a két növényből.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

nyomtatható verzió küldés e-mailben


-- Hirdetés

Csatlakozzon a beszélgetéshez

>