-Hirdetés-

Bemutatkozik Dér Péter: az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. új értékesítési vezetője



Idén február elejétől Dér Péter tölti be az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. értékesítési vezetői pozícióját. A tapasztalt és ambiciózus szakember számos fejlesztési tervvel igyekszik fellendíteni a vállalat értékesítési tevékenységét.

Dér Péter, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. új értékesítési vezetője

Dér Péter főiskolai tanulmányainak befejezése óta nagyhaszonjárművekkel foglalkozik. Kezdetben egy kisvállalkozásnál dolgozott, majd az egyik magyarországi haszongépjármű-importőrnél 2000-től 2006-ig területi értékesítőként, ezt követően 2006-tól 2018 elejéig értékesítési vezetőként tevékenykedett. Így nagyon jól ismeri ezt az iparágat, a magyar piac sajátosságait és igényeit, valamint számos ügyfelet.

„Szerettem volna ebben a szakmában maradni, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. ajánlata pedig vonzó kihívást, illetve motivációt kínált” – kezdte Dér Péter. „Első legjelentősebb feladatom a csapatépítés, azaz a mostanában megüresedett értékesítői pozíciók betöltése. Célom, hogy tíz újjármű-értékesítőből álljon ez a csapat. Ezenkívül az értékesítési adminisztráció területén is tervezem erősíteni a csapatot, hogy az értékesítők még aktívabban foglalkozhassanak az ügyfelek személyes megkeresésével, illetve a velük való kapcsolattartással. Emellett tapasztalataimat kamatoztatva segítem majd a járművezető-továbbképzési programunk fejlesztését, a telematikai szolgáltatás erősítését és a TGE kishaszonjármű értékesítésének a felfuttatását” – fejtette ki Dér Péter.

Forrás és fotó: MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.

(Ezt a cikket 1 alkalommal tekintették meg.)