Horoszkóp

Csütörtöki horoszkópod üzenete!

- Hirdetés

Csütörtök van, de ugye nem mondunk csütörtököt? Fárasztó napok állnak mögöttünk, közeleg a hétvége azonban előttünk áll még egy izgalmas, mozgalmas csütörtöki, valamint pénteki nap, lássuk, is hogy mit ígér horoszkópod csütörtökre.

Kos:

A mai nap központi témája az őszinteség lesz. Bármerre sodorjon is az élet, bárkivel és elegyedj szóba, az egyenesség, a korrekt szókimondás alapfeltétele annak, és hogy ne bonyolódj vitákba, emellett elérhesd a vágyott célokat. Persze az előbbiekhez kifinomult kommunikáció is szükséges! Itt az ideje már hogy tiszta vizet önts a pohárba, ha van zűrös ügyed.

Bika:

Ha kissé feledékeny vagy, szeleburdi, netán figyelmetlen leszel a mai napon, az kizárólag a fáradtságnak köszönhető, s így jobb, ha ma nem kezded el emészteni magadat emiatt. Főképp a munkahelyeden, vagy különböző hivatalos ügyek intézése során okozhat gondot az előbbi helyzet és ha lehet, fontos döntéseket ne hozz, és amit tudsz, halaszd el holnapig.

Ikrek:

Rendszerint a magad ura vagy, és tudsz dönteni azzal összefüggésben, és hogy merre lépj, min módosíts, tovább lépj-e, ha valami nem sikerül most. Ám s ma mégis elakadhatsz, akár többször is akadályok állják utadat, és úgy vélheted, rá lehetsz szorulva másokra, így jó tanácsokra. Számos félrevezető iránymutatást kaphatsz, úgyhogy légy résen, és ne higgy el mindent.

Rák:

A mai nap meglepően mozgalmas lesz, s rengeteg tennivalód akad, alkalmanként kapkodhatod a fejedet, de az a fajta izgalom, ami épp a változatosságnak köszönhető, az inspirál s már sikerességre ösztönöz. A társaság, a szeretteid, a kommunikáció is fontos elemei lesznek a napnak s így, ha szabad utat engedsz a gondolataidnak, remek dolgokat vihetsz véghez.

Oroszlán:

Valaki a szemedre vethet valamit, s ami akár jogos is lehet! Talán valamiféle hiányosságodat, egy be nem tartott ígéretedet kéri számon rajtad most? Te ettől könnyen feszültté válhatsz. A kérdés az vajon tényleg helytálló a szemrehányás ez? Ha a különféle dolgok ma nem a kedved szerint alakulnak, azt fogadd el, az égiek folyamatosan megnehezítik lépteidet.

Szűz:

Nem lesz könnyed, sem pedig egyszerű ez a nap. Tennivaló akad bőven, s bár a te gondolataid már szinte csakis a hétvége körül forognak már. Nem túl korai ez? Talán jobban tennéd, ha még a hétköznapokra s a sürgős feladatokra fókuszálnál, mert a végén a hétvégédet is feladatvégzéssel kell töltened akár s ha most ellógod ezt a napot. Figyelj a részletekre.

Mérleg:

Ez a nap minden tekintetben kedvezően alakul ezúttal, valószínűleg jobban, mint remélted. Kiváló hírek érkeznek, a környezetedben megforduló emberek nagy része mosolyog, s amire te is hasonlóan válaszolj! Pozitív élményekben lesz részed, és az eredményeidet, sikereidet senki nem veheti el tőled. Örülj minden apró sikernek, kedves gesztusnak, és légy hálás.

Skorpió:

Meglátni és megszeretni, ismerős ez a mondás? A mai napon többször ilyesfajta élethelyzetbe kerülhetsz, legyen szó egy emberről, egy ruháról, s egy különleges alkalomról. Mindenben a jót fogod látni, ami ritka szép pillanat. Az ismeretlen dolgok bevonzása, megismerése óriási kihívás még, de remek eredményekkel kecsegtetnek ezek az élethelyzetek.

Nyilas:

A szervezőkészségedet és a kreativitásodat ma hadrendbe kell állítanod. Amennyiben szükséges, vedd le a terheket mások válláról, s mert neked a kisujjadban lesz bizonyos problémák megoldása, a többieknek pedig lehet, hogy nem lesznek megfelelő ötleteik se. Az élet természetesen gördíthet eléd akadályokat, de nem lesz gond, simán átugrod mindegyiket.

Bak:

Ma sok akadály teszi nehézzé lépteidet, s bizony ezek igencsak nyűgössé tehetnek. A könnyedség és a laza munkamenet csak álom marad még holnap is sajnos! A hétvégén már lesz rá alkalmad, és de addig sokat kell tüsténkedned most. Az igazi probléma az, hogy alaposan lemerültek az elemeid, a szervezeted pedig utántöltésért kiált. Két napon belül minden könnyebb lesz.

Vízöntő:

Kedélyállapotod ingadozó lehet egész nap, egyszer fenn, és máskor lenn. Nehéz lesz kordában tartani az érzelmeidet. A körülmények folyamatosan változnak majd, sajnos te pedig nehezen fogsz tudni gyorsan alkalmazkodni. Vigyázz a szélsőséges megnyilvánulásokkal, s ha nem tetszik valami, vagy épp valaki, azt inkább ne tedd szóvá, vagy csak nagyon diplomatikus keretek közt.

Halak:

Az otthonod körüli teendők csak gyarapodnak még, közben helyt kell állnod munka és tanulási fronton, s akármennyire igyekszel, ma nem tudsz mindenkinek megfelelni. Kifogytál a tartalékokból, a környezeted pedig nem akarja elfogadni. Nyugodtan mondj nemet a veled szemben támasztott, és túlzott elvárásokra. Csak azt a feladatot vállald, amit biztosan meg is tudsz oldani.

A horoszkóp osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.