-Hirdetés-

Élénkülő déli szél sodor fölénk melegebb levegőt



Aktuális

2018. március 30., péntek • 08:38 Élénkülő déli szél sodor fölénk melegebb levegőt

Gyakori felhősödések zavarják a napsütést. Kevesebb helyen, de elszórtan lehet ma zápor, és 20 fokot is mérhetünk. Dörgés, villámlás is előfordulhat.

Az Alföld délkeleti részén vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, az élénk szél, és a magasban érkező enyhébb levegő hatására mérhetünk ott 18, 20 fokot is. Az ország más részén sem lesz hideg.

Egy nagy méretű, elöregedő ciklon uralja az észak-atlanti térséget, valamint a kontinens nyugati partvidékét. Közép- és Dél-Európába a ciklon úgynevezett előoldalán már enyhe levegő áramlik, azonban hosszabb időre csak Olaszországban és a Balkán-félszigeten süt ki a nap. Az enyhe levegő a következő napokban újabb hullámban szaharai port is szállít majd a térség fölé. Hazánk fölé péntek estig egyre enyhébb, továbbra is nedves, de szaharai portól mentes levegő áramlik.

Az erősen felhős ég mellett rövidebb napos időszakokra számíthatunk, a legtöbb felhő északon, északkeleten várható. Kora délelőttig az Alföldön még eshet az eső, napközben pedig elszórtan fordulhat elő zápor, néhol zivatar.

Ma délutántól éjfélig néhol – elsősorban a középső, északkeleti országrészben – van esélye villámtevékenység kialakulásának a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint.

A déli szelet élénk, délkeleten és Sopron környékén erős lökések is kísérhetik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között valószínű, de az Északi-középhegység térségében ennél pár fokkal hűvösebb lehet. Késő estére 7 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Távolabbi kilátások szombattól keddig

Az időszak elején erősen felhős vagy borult lesz az ég, több alkalommal várható eső, zápor, szombaton zivatar is. Hétfőtől csökken a csapadékhajlam, sok napsütésre számíthatunk. Szombaton a délnyugati, vasárnaptól az északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérik viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet az időszak elején és végén 14 és 21, közepén 9 és 16 fok között valószínű.

agrotrend.hu / OMSZ

nyomtatható verzió küldés e-mailben


Shares 0