Hírek

Elfogtak egy kamionost, kemény büntetésre számíthat!

- Hirdetés

Mintegy 40 tonna hulladékot szállított és rakott le a baranya megyei Komló közelében található Mánfán egy olasz rendszámú kamion, és ez nem az első eset, hogy ilyen történik de ezúttal nem volt szerencséje s elfogták a kamionost.

A falu külterületén, a kiskerteknél zsákokban rakták le a kamionról a rengeteg szemetet.

Az ügyre úgy derült fény, hogy visszafelé, a földúton a kamion beleragadt a méteres sárba végül Mánfáról kellett traktort hívnia, hogy az onnan kihúzza a járművet.

Az ügyről a katasztrófavédelmet, és a rendőrséget is értesítették, akik azonnal lefoglalták a kamiont este, a kamionos a sárgás porral teli zsákok lerakása közben fákat is kifordított a földből.

A kamion lefoglalása után a felelős fuvarozócég is előkerült, és azt ígérték, maguk fognak gondoskodni a szemét elszállításáról. A Szabad Pécs információi szerint a mostani, s a múltban esetlegesen a környéken előforduló hulladéklerakás megszervezéséhez komoly helyismeret is szükséges volt s így szerintük sajnos felmerül a helyi segédek szerepe is az ügyben.

Sajnos nem ez volt az első eset, s Székesfehérváron, és Egerszalókon is fogtak már külföldi kamionosokat hasonlóan rendkívül szennyező anyag illegális lerakásáért s ilyen ügyek esetében a törvények szigorítását szorgalmazzák, mert magyar kamionosok sem hordanak külföldre veszélyes hulladékot illegálisan.

A cikk osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.