Friss időjárásjelentés

Előrejelzés Békés, és Csongrád megyére csütörtökig!

- Hirdetés
252 Shares

A mögöttünk álló hétfő éjszaka folyamán a mérsékelt északi légmozgásnak köszönhetően már jelentősen hidegebb légtömegek árasztottál el hazánk, és ezen belül Békés, Csongrád megye térségét, lássuk, milyen időjárásra számíthatunk a folytatásban.

A már bizonyos, hogy a hétvégi meleg levegő betörése csak átmeneti volt, ez várható is volt, hiszen még csak február eleje van, a télnek még bőven van ereje, és ideje is.

-- Hirdetés

A kedd kora hajnali órákban Békés, Csongrád megye több pontján foltokban sűrű ködmezők képződtek, kissé fagypont alá süllyedtek a hőmérsékletek, így aki korán kelt, kissé veszélyes útviszonyokkal kellett hogy szembesüljön.

Keddi napunkon egyértelműen a felhőké, és a szórt, kisebb mennyiségű csapadékhullásé a főszerep, ami első sorban Békés megye középső, és keleti tájait, valamint Csongrád megye középső, és nyugati részét érinti majd, összességében 3-4 mm eső várható az említett térségekben.

Az északi légmozgás a keddi nap folyamán végig kissé élénk tartományokban mozog majd, hideg nap áll előttünk, mindössze 3-4 fokon tetőznek a napi maximum értékek, a napsütés nem jut szerephez.

A kedd éjszaka közlekedési szempontból ismét veszélyesnek ígérkezik, lassan tisztulni kezd az égbolt, és a keddi napon lehullott csapadék kanyarokban, erdősávok mentén kisebb útlefagyásokat okozhat, mivel szerda hajnalban is gyenge fagy várható Békés, és Csongrád megye térségében, foltokban köd képződhet.

A szerda már napsütésben gazdag időjárást tartogat, azért örömünk nem lesz felhőtlen, a sok napsütés mellé igen élénk, már-már kissé erős északkeleti légmozgás társul, a szerda délutáni órákban így ugyan 7 fokon tetőznek a napi maximum érékek Békés, Csongrád megye térségében, azonban hőérzetünk bőven 5 fok alatt alakul majd.

Csütörtöktől fokozatosan erősödnek majd az éjszakai fagyok, a nappali hőmérsékletek viszont stagnálni fognak, mérséklődik a szerdán még igen élénk északkeleti légmozgás.

Az előrejelzés osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.

Az előrejelzés főtámogatója a Békés Takarék Szövetkezet.

-- Hirdetés
252 Shares