Friss időjárásjelentés

Előrejelzés Békés, és Csongrád megyére hétfőig!

- Hirdetés

A mögöttünk álló napokban sem unatkoztunk, időjárásunk továbbra sem nyugszik, újabb csapadékzóna érkezik Békés, és Csongrád megyébe, és az előttünk álló napok sem a napsütésről szólnak majd, s lássuk, milyen időjárásra számíthatunk a folytatásban.

A mögöttünk álló csütörtök éjszaka első felében szélcsend állt be, és ennek köszönhetően sűrű ködmezők képződtek, majd a délkeleti légmozgás északkeletibe módosult, és megélénkül, ennek köszönhetően már a ködfelhőzet felszállt, és ebből adódóan szitálás tapasztalható Békés és Csongrád megye jelentős részén.

A péntek délelőtti órákban egy csapadékzóna halad át Békés, és Csongrád megye térségén, és jelentősebb akár 5 mm-t meghaladó csapadékkal is számolnunk kell a pénteki napon, napsütés nem várható, és csak néha bukkanhat elő a Nap, de csak átmenetileg, rövid időre a délutáni órákban.

A légmozgás további élénkülésétől a mai napon nem kell tartanunk, a felhőké, valamint a szakaszos esőé a főszerep, így igen szürke napra számíthatunk, 13-14 fokon tetőznek a maximum hőmérsékletek.

Péntek estétől dinamikus felmelegedés veszi kezdetét Békés, és Csongrád megye szerte, és így szombaton már akár 20 fokot is mérhetünk, ami november közepe felé haladva több, mint szokatlan helyzet, viszont a szombatot érdemes kihasználni, eseménymentes időjárás várható a hétvége első napján, viszont csak a nappali órákban, szombaton késő délután ismét jelentősebb csapadékzóna érkezik.

Eddig frontok, az előttünk álló napokban már ciklonális hatások határozzák meg időjárásunkat.

Szombat estétől vasárnap estig jelentős, akár bőven 10 mm-t meghaladó eső hullhat Békés, és Csongrád megye tájain, így időjárási szempontból igen kellemetlen hétvégének nézünk elébe a szél is jelentősebben megélénkül szombaton, és vasárnap is.

Vasárnap éjszaka jelentősen mérséklődik az igen élénk légmozgás, a csapadékzóna távozik térségünkből, és a hétfő reggel igen veszélyesnek ígérkezik, nagy lesz a párásság, sűrű ködmezők képződnek, és faggyal is számolnunk kell a hétfő hajnali órákban, óvatosan az utakon, jelentősebb lehűlés kezdődik, s hidegebb légtömegek érkeznek Békés, és Csongrád megye térségébe.

A távolabbi kilátásokban pedig minden jel arra utal, hogy szerdán újabb, jelentős eső érkezhet Békés, és Csongrád megye tájaira, kifejezetten mozgalmas napok állnak előttünk.

Az előrejelzés osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.