Friss időjárásjelentés

Érkezik a vénasszonyok nyara Békés, és Csongrád megyébe!

- Hirdetés
224 Shares

Szerdai napunk Békés, és Csongrád megye szerte a gyakori felhőátvonulások jegyében zajlott, és az esti órákban egy-egy futózápor is “befut” majd, de a csapadék mennyisége nem lesz jelentős, azonban az előttünk álló napokban jelentős változás áll be időjárásunkban.

Viccesen kijelenthetnénk, hogy akár a gólyák vissza is térhetnének, hiszen jön az igazi, hamisítatlan vénasszonyok nyara, és ebből Békés, és Csongrád megye sem marad ki.

-- Hirdetés

Szerdai napunkat a 20 fok ellenére élénk, sőt, kissé erős északnyugati szél tette kellemetlenné, de a végén megéri kicsit “böjtölni, mert péntektől határozott felmelegedés veszi kezdetét.

A szerda éjszakai órákban északnyugat felől lassan tisztul az égbolt Békés, és Csongrád megye térsége felett, kissé mérséklődik az északnyugati légmozgás is, így erős éjszakai lehűlés ígérkezik, a kora reggeli órákban 4 fokot mutatnak majd mindössze a hőmérők.

Csütörtökön már több napsütés, és kevesebb felhőátvonulás ígérkezik Békés, és Csongrád megye térségében, és a légmozgás is fokozatosan mérséklődik, de ez csak a csütörtök délutáni órákra érezhető majd.

Pénteken hajnalban az eddigi élénk északnyugati légmozgást mérsékelt délkeleti, majd déli váltja, és ezzel egyre melegebb, és szárazabb légtömegek áramlanak Békés, és Csongrád megye térségébe, és így nem meglepő, hogy szombaton már akár 25-26 fokot is mérhetünk, kezdődhet a vénasszonyok nyara.

Az előrejelzés osztható az oldalon található facebook jelre kattintva.

Az előrejelzés főtámogatója a Békés Takarék Szövetkezet.

-- Hirdetés
224 Shares

>