Érdekességek

Érkeznek a hullócsillagok!

- Hirdetés

Legutóbb frissítve

Nyár közepén járunk, lassan eljön a csillaghullások időszaka, ami sokakat vonz, és foglalkoztat, már csak rövid idő kell, hogy gyönyörű hullócsillagokban, más néven meteorokban gyönyörködhessünk, és lássuk is, mikor várható érkezésük.

A rendszeres meteormegfigyelők tudhatják azt, hogy a legtöbb raj esetében a legjobb meteoros időszak a hajnal előtti órákban van, és így ez most sem lesz másként. Hajnalban emelkedik a horizont fölé azoknak a rajoknak a radiánsa, vagyis a hullócsillagok látszólagos kiindulási pontja, amelyek majd a nyár közepén csodálatos éjszakai látványt nyújtanak.

Ilyenek az igen lassú mozgású Alfa Capricornidák, és a Déli Delta Aquaridák, és bizony a hónap második felében már megjelennek az első Perseidák is.

A hónap végén, 29/30. éjszakáján tetőzik az Alfa Capricornidák és a Déli Delta Aquaridák raja, bár azért mennyiségben egyik sem túl intenzív, és főként a Capricornidák esetében a lassúság mellett várhatóan a fényes meteorok, tűzgömbök aránya lesz az, ami örömet jelenthet az észlelőknek.

A holdfény a hónap végén már nem lesz zavaróan erős, s így ekkor lesz igazán érdemes rászánni az időt a megfigyelésre, fotózásra. Mivel meteorokat az égbolt bármely pontján megpillanthatunk most, kövessük figyelmünkkel azt az égrészt, amely a legkevésbé fényszennyezett a megfigyelőhelyünkön!

A cikk osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.

Forrás: https://ng.hu/fold/2019/07/13/egi-jelensegek-2019-julius-masodik-feleben/

Szerző: Landy-Gyebnár Mónika