Friss időjárásjelentés

Érkeznek a veszélyes viharok Békés, és Csongrád megyébe!

- Hirdetés

Rég nem látott Békés, és Csongrád megye ilyen nyarat s 1 hete még szinte alig 20 fokot mutattak a hőmérők, vasárnap pedig 35 fok felett tetőztek a hőmérsékletek, és már jön is az újabb fordulat, erős hidegfront érkezik, veszélyes viharokkal, lássuk, mi várható a folytatásban.

Ahogyan az várható volt, a számítások is erre utaltak, megérkezett az erős front Békés, és Csongrád megyébe. A korán ébredők még 20 fokra ébredhettek, és tiszta égboltra, s azonban a délelőtti órákban már intenzív gomolyfelhőképződés indult meg, és robbant a légkör, már Békés, és Csongrád megye több pontján erős viharok alakultak ki.

A cellák délnyugat felől érkeznek, és Békéscsaba fogja kapni az első csapást, de azért az erősebb viharok késő délután érkeznek Békés, és Csongrád megye térségébe, és bizony a mai napon hétfőn nagyon komoly esély van jégesőre is, valamint felhőszakadásra, és lesznek olyan körzetek, ahol rövid idő alatt 35 mm-t meghaladó eső hullhat.

Intenzív villámtevékenységre is számítani kell, fák alá ne parkoljunk s így ne is álljunk, mert a viharokat 90 km/h-t meghaladó széllökések kísérhetik s amik fákat dönthetnek ki, de a villámcsapás veszélye sem elhanyagolandó tényező.

Óvatosan a közlekedéssel, fák dőlhetnek az utakra, és akár épületekben is igen komoly károk keletkezhetnek Békés, és Csongrád megye térségében.

Erős zivatarok, viharok, még az esti órákban is érkezhetnek, a front már kedd reggelre elhagyja Békés, és Csongrád megye tájait, félő, komoly pusztítást hagyva maga mögött így elmondhatjuk, igen kemény órák várnak ránk.

Kedden még lesznek felhőátvonulások, de zivatar már csak elvétve fordulhat elő, s csak kisebb területeket érinthet majd, a következő hidegfront érkezése csütörtökre tehető, s akkor is igen erős zivatarokkal, viharokkal számolhatunk Békés s Csongrád megyében, így csak rövid ideig lélegezhetünk fel.

Az előrejelzés osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.