Friss időjárásjelentés

Erős hidegfront közeleg Békés, és Csongrád megye felé!

- Hirdetés

Ha minden így marad, lassan megdöntjük a frontok világrekordját Békés, és Csongrád megyében, szinte frontok egész hada vonult át tájainkon az elmúlt hetekben, a java még csak most jön, lássuk, hogy milyen időjárásra számíthatunk a folytatásban.

A bevezető után már következtetni lehet arra, hogy továbbra is igen mozgalmas napok várnak ránk, s így az előttünk álló 6 napban újabb 3 front érkezik s valamint erősebb lehűlés várható, a hidegfront elhagyta Békés, és Csongrád megye térségét, 7-10 mm csapadékot hagyva maga mögött, s de még a csütörtök este és éjszaka folyamán sok volt a felhőátvonulás a reggeli órákat megúsztuk fagymentesen, Békés, Csongrád megye szerte 2 fokra ébredhettünk, bár tereptárgyakon lehetett látni, a gyenge fagy nyomait.

A csütörtöki napon kissé kellemetlen, szeles, felhőátvonulásokban gazdag időjárás várható, csapadékkal azonban nem kell számolnunk az előttünk álló napon, de kezdődő hidegfronti hatással igen, és igen erős lehűlés következett be, hisz néhány napja még 16 fokot mérhettünk, a mai napon már bőven 10 fok alatt tetőznek majd a napi maximumok, az igen élénk szél tovább ront hőérzetünkön.

Pénteken egy újabb, erős hidegfront éri el Békés, és Csongrád megye térségét, jelentősen megerősödik a szél, és kisebb területeken átmenetileg havas eső is hullhat, megmaradó hóval nem kell számolnunk.

Pénteken még további lehűlés várható az erős légmozgásnak köszönhetően hőérzetünk 2 fok körül alakul majd, s így időjárási szempontból rendkívül kellemetlen péntek vár ránk, és csapadék is érkezik Békés, és Csongrád megye térségébe.

Az erős hidegfront péntek távozik, mögötte erősebben meghűl a levegő, így veszélyes szombat hajnal vár Békés, és Csongrád megye lakóira, az erős szél ugyan szárítja majd aszfaltot, de útlefagyások keletkeznek ennek ellenére is, valamint fagypont alá süllyednek a hőmérsékletek, óvatosan a közlekedéssel.

Sajnos nincs megállás, vasárnap már egy újabb erős front éri el Békés, és Csongrád megye térségét, erős, már-már viharos széllökésekkel és a fronttal újabb csapadékzóna is érkezik, így kellemet, szeles hétvége áll előttünk.

Összegezve pénteken igen erős széllel markáns hidegfront érkezik Békés, és Csongrád megye térségébe s kellemetlen, erősen szeles, hideg időjárás vár ránk.

Az előrejelzés osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.