Friss időjárásjelentés

Hosszútávú előrejelzés Békés, és Csongrád megyére hétfőig!

- Hirdetés

Legutóbb frissítve

Ahogyan a kép is mutatja, bizony február közepén bekacsint a tavasz Békés, s Csongrád megye térségébe is, ritka fordulat, hiszen még 8-10 napja a hóban “tapostunk”, s igen erős felmelegedés kezdődik, lássuk, hogy mire számíthatunk a folytatásban!

Az utóbbi egy évben időjárásunk igen szeszélyessé vált, szinte eltűntek az évszakok, és az átmenetek, ám nem mindenütt ilyen “rózsás” a helyzet, néhány napja például Amerikát, és Kanadát is érintette egy igen erős fagybetörés, most pedig Oroszországban készülhetnek hóviharokra.

Békés, Csongrád megye térségében egy erős, kiterjedt anticiklon épült ki, mely a napok előrehaladtával még erősödni fog, és meghatározza majd az egész Kárpát-medence időjárását.

A mögöttünk álló szerda éjszaka folyamán fagypont köré, kissé az alá süllyedtek a hőmérsékletek Békés megye térségében, de például Csongrád megyében a reggel már fagymentesnek bizonyult.

Az előttünk álló napokban az anticiklonnak köszönhetően napsütésben gazdag, szó szerint tavaszias idő várható, jelentős légmozgással, és említésre méltó csapadék nem kell számolnunk, csütörtökön már akár 8 fokot is mérhetünk Békés, és Csongrád megye térségében.

Napról-napra melegszik majd időjárásunk, hétvégén, főleg vasárnap akár már 14 fokig is emelkedhetnek a hőmérsékletek Békés, és Csongrád megye térségében, az anticiklon igen magas légnyomási értékeket is tud produkálni, és-e miatt sokaknak fájhat majd a fejük.

A gyenge éjszakai fagyok még egyenlőre maradnak, ami azért nagy szerencse, mert ha a tartós és meleg időjárás miatt feléled a természet, akkor nagy károkat okozna egy fagybetörés, aminek azért bőven van még esélye, hiszen a télnek még nincs vége, Szibéria térségében igen nagy mennyiségű fagyos levegő van felhalmozódva, és bármikor megindulhat hazánk, ezen belül Békés, és Csongrád megye felé.

Mindent összegezve a kirándulók hétvégéje jön, hamisítatlan, tavaszias időjárással, hétvégén fokozódik a ködhajlam, ez a szélcsendes időjárásnak köszönhető majd.

Az előrejelzés osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.

Az előrejelzés főtámogatója a Békés Takarék Szövetkezet.