-Hirdetés-

Illegális agancsgyűjtőket kaptak el a Sefag Zrt. és a Mecsekerdő Zrt. területén



Hírek

Illegális agancsgyűjtőket kaptak el a Sefag Zrt. és a Mecsekerdő Zrt. területén2018.03.22

Február végén a zselici és a szentegáti erdőkben csípték el az elkövetőket, akik ellen a rendőrség eljárást indított.

A somogyi erdőgazdaság szakszemélyzete két hete, szombaton a területükön áthaladó gépjárművet tartóztatott fel. Az utazókról feltételezték, hogy hullott agancsot gyűjthettek. A jármű feltartóztatásával egy időben rendőri segítséget és intézkedést kértek. A kiérkező járőrök igazoltatása során minden okmányt rendben találtak, azonban a jármű átvizsgálását követően két darab gímszarvasagancs került elő. Az agancsokon még rajta volt a rátapadt hó, így egyértelmű volt, hogy az agancsok nemrégiben kerültek a járműbe. A fellelt agancsokról úgy nyilatkoztak, hogy azt találták a területük melletti szántóföldön, és haza szerették volna vinni. Agancsgyűjtésre azonban nem rendelkeznek engedéllyel. A helyszínen lévő vadgazdálkodási ágazatvezető az agancsokról úgy
nyilatkozott, hogy annak súlya kb. 3,5 kg, és értéke 6000 Ft/kg árban számítva 21 000 Ft, amit mérlegelést követően határoztak meg pontosan.
Mivel a SEFAG Zrt. nem adott ki gyűjtési engedélyt, ezért az intézkedés alá vont személyek ellen szabálysértési feljelentésre került sor az általuk elkövetett „tulajdon elleni szabálysértés” (lopás) elkövetése miatt.
A Szigetvári Rendőrkapitányság és a Mecsekerdő Zrt. szakszemélyzete rendszeres közös járőrözése során a szentegáti erdőből származó jelentős mennyiségű hullott agancsot talált házkutatás során.
Február 1-től erdőlátogatási tilalom van érvényben a szentegáti erdőben. Tekintettel erre a tilalomra, valamint az erdővagyon megóvására, a Szigetvári Rendőrkapitányság rendőre egy korábbi megállapodás alapján az erdőgazdaság szakszemélyzetével rendszeresen közös járőrözést hajt végre az érintett területen.
Február 27-én gyanús személyt észleltek az erdőben, aki miután észrevette őket, menekülni próbált. Hamarosan sikerült elfogni a közeli faluból származó embert. Az eljárás során a rendőrség házkutatást tartott nála, melynek során számos hullott agancsot, valamint egy gímszarvastrófeát találtak a férfi házában, melynek eredetéről bevallotta, hogy a szentegáti erdőből származnak. A hullott agancs mennyisége 13,54 kg, a trófea súlya 9,45 kg, melyet átadtak a tulajdonos Mecsekerdő Zrt. részére. Az elkövető ellen a rendőrség eljárást indított.

Forrás: Mecsekerdő Zrt., SEFAG Zrt.