Hírek

Jelentősen drágul a hús ára!

- Hirdetés

Legutóbb frissítve

Elkerülhetetlen sajnos a húsárak drágulása a közeljövőben, miután a sertés mint alapanyag is lényegesen drágult, nőttek a munkabérek is, és drágább lett az energia, valamint a csomagolóanyag is, jelentette ki a Hússzövetség elnöke.

Éder Tamás azonban versenyjogi okokból nem kívánt nyilatkozni az áremelés mértékéről.

Sajnos jelentős áremelési kényszer jelentkezik a hazai húsfeldolgozóknál is, amelyet minden bizonnyal a következő hetek ártárgyalásain már fognak érvényesíteni, jelentette ki Éder Tamás kedden Budapesten a Magyar Húsiparosok Szövetsége által megrendezett hagyományos húsvét előtti sajtókonferencián.

A szakember kifejtette azt, hogy a kínai sertéspestis miatt az ottani állomány jelentős zsugorodáson megy keresztül. A kínai állomány ritkításáról nincsenek pontos adatok sem, de annyi valószínűnek tűnik, hogy globális mértékben is jelentős állománykivágásról van szó.

Épp mindezek miatt, sajnos az egyébként a világ legnagyobb sertéshús-vásárlójának számító Kína a világ minden tájáról nagy mennyiségben szipkázza el a húst.

S ezek miatt például még olyan anomáliák is jelentkeztek, hogy a közelmúltban német szereplők akartak Magyarországon sertéshúst venni miközben hazánk már hosszú évek óta nagy mennyiségben vesz húst a németektől és más uniós országoktól.

A szűkösség felfelé viszi az árakat vagyis a feldolgozók eleve jelentősen magasabb alapanyag-költségekkel kénytelenek számolni.

Erre még persze rakódik továbbá a mintegy 10 százalékkal megnövekedett bérköltség, valamint az egyre dráguló energia- és csomagolóanyag-költség is.

Éder Tamás a Hússzövetség elnökeként elhárította a válaszadást arra az újságírói kérdésre, hogy milyen mértékű lehet az áremelkedés. Ennek oka, hogy a Hússzövetség több céget tömörítő szakmai szervezet, s amelynek képviseletében konkrét áremelkedési mértéket mondani versenyjogi szabályokba ütközne, és felvetné a kartell gyanúját.

Az érintett vállalatoknak maguknak kell meghozniuk azt a döntést is, hogy mennyivel emelik áraikat, és milyen összegekről tárgyalnak a kereskedelmi partnereikkel. Az elnök mind a kereskedelmi szereplőktől, mind pedig a fogyasztóktól megértést és empátiát kért.

Akárhogy is lesz, a fogyasztók jelentősen meg fogják érezni a drágulást a húsboltokban, áruházakban.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu