Hírek

Jó hír az autósoknak! Drasztikusan csökkenhet az üzemanyagok ára!

- Hirdetés

Az utóbbi hetekben, hónapokban meredeken emelkedett az üzemanyagok ára, elérte, sőt meg is haladta a 400 forintos lélektani határt. Jó hír, hogy ebben a tendenciában nagy fordulat jöhet, nagy mértékben csökkenhet az üzemanyagok ára!

A hazai üzemanyagárak legutóbb szerdán változtak, ekkor a gázolaj 8 forinttal drágult, míg a benzinár nem változott. Az akkori változásokról még a hétfői árfolyamok, illetve a megelőző heti (október 3-i) szerda óta megfigyelhető alakulásuk alapján döntöttek.

Az emelést elsősorban a dollár forinttal szembeni erősödése indokolta, az olaj ára ugyanis már a megelőző szerda óta csökkenni kezdett a 86 dollár feletti szintről. A hazai üzemanyagárakról legutóbb hozott döntés, tehát lényegében a hét eleje óta azonban az olaj árfolyama a 84-85 dollár körüli szintről péntek délutánig 80-81 dollár közé esett.

A durván 4 dolláros, közel 5 százalékos esés mellett a dollár forinttal szembeni gyengülése is az üzemanyagárak csökkentését indokolja. A dollár árfolyama a 283 forint körüli-feletti szintről péntekig 280-281 forintig süllyedt, ami megközelítőleg 1 százalékos változást jelent.

Mindez azt jelenti, hogy a két fenti tényező együttesen 5-6 százalékkal csökkenti a hazai üzemanyagárak közvetlenül az olajárral összefüggő komponensét.

Miután azonban ez az összetevő csak körülbelül 45-50 százalékát teszi ki a benzinkúti áraknak, ezért az árfolyam-változások is csak ilyen mértékben érvényesülnek azokban.

Vagyis ezek hatására összességében hozzávetőleg 2,5-3 százalékkal, 10-13 forinttal kerülhetnek lejjebb a magyarországi benzin és gázolajárak a következő héten, egy vagy két lépésben.