Érdekességek

Karácsony kicsit másképp!

- Hirdetés

Karácsony. Eme szó hallatán nagyanyáinknak teljesen más jut eszébe, akkoriban még a szeretet, a család volt előtérbe helyezve, nem pedig a végtelen pénzszórás, rongyrázás, pénzen nem lehet szeretetet venni, lássuk, hogy látják az emberek napjainkban.

Az ünnep igazi mondanivalóját keresve csíkszeredai járókelőket kérdeztünk, arra voltunk ugyanis most kíváncsiak, mit tehetnénk, hogy ne a rohangálásról, az ajándékvásárlásról és a karácsonyi vacsoramenü kitalálásáról szóljon a december.

A válaszokból a következő eredményre jutottunk.

A rohangálás helyett lelassulhatnánk, együtt készíthetnénk süteményeket, karácsonyfa-díszeket.

A baráti körök is összejöhetnek egy közös tevékenységre, mint például a szánkózás, társasjáték, séta vagy egy beszélgetés.

Szerintem azért költünk ilyen sokat, mert a szeretetet pénzen akarjuk megvásárolni. Úgy gondoljuk, minél drágább ajándékot adunk egymásnak, annál jobban fognak örvendeni neki”, mutatott rá korát meghazudtoló módon egy nyolcadikos diák.

Sokan úgy vélték, az előbbi állítást azzal is képesek vagyunk fokozni, hogy rivalizálunk a szomszéddal, családtagokkal, az ajándékozásban, karácsonyi dekorációban is versenyzünk.

Gyakran minden spórolt pénzünket ilyenkor költjük el állították többen is, hogy minél csillogóbbá tegyük az ünnepet.

Holott készíthetnénk magunk is ajándékokat, lekvárt, sütit, teát, fűszer-keveréket, sálat, sapkát, kesztyűt vagy akár bábukat is.

Akár unalmassá is válhat ez a pár nap otthon, amikor állandóan csak karácsonyi zene szól.

Díszek és sütemények vannak mindenhol, és nincs hova elmenni kikapcsolódni, mert mindenki ünnepel, egyik üzlet sincs nyitva. De mint mondták nem kell elkeseredni, hiszen otthon is számos lehetőségünk adódik, csak fel kell találni magunkat.

Mértékkel fogyaszthatunk az ünnepi finomságokból, sétálhatunk, akár nézhetünk karácsonyi filmeket, olvashatunk, elmehetünk szánkózni, sízni, karácsonyi vásárokon vehetünk részt.

Kiszakadhatunk a szürke hétköznapokból, van egy kis időnk családunkra, önmagunkra, fogalmazott egy egyetemista.

Hasonlóan vélekedik egy középkorú hölgy is, aki szakmája miatt igen kevés időt tölt együtt szeretteivel. Elmondása szerint számára nem is igazán a szenteste a legfontosabb, hanem a közös várakozás, készülődés, az együtt töltött idő, majd legvégén az ünneplés.

Érdekes módon a megkérdezettek közül senki nem említette a templomba járást az ünnep kapcsán.