Hírek

Katasztrofális helyzetet okozhat, ha a TSM rendszert a jelenlegi formájában vezetik be!

- Hirdetés

Sok hazai fuvarozó naponta kapja a Fegyelmeztető határozatokat a TSM-től. Szerencsére még tart a tengelysúlymérő rendszer bevezetését megelőző próbaidő. Ha már élesben menne a TSM, akkor jó néhány magyarországi vállalkozó kollégánk rég csődbe ment volna a rengeteg büntető határozat miatt.

Vállalkozások százait teszi tönkre 2018. Június 01-töl TSM  rövid idő alatt, ha a figyelmeztető határozatok beélesednek és minden morbid valósággá válik.

-- Hirdetés

Pedig a TSM alapötlete világos, és hasznos is, ha az elérni kívánt célokat nézzük.

Védeni hivatott az útvagyont és ez mellett jelentősen javítaná a közlekedés biztonságát a tengely illetve össztömegében túlterhelt járművek kiszűrésével és nem utolsó sorban a tisztességes vállalkozásokat is megvédené az egyenlő versenyfeltételi rendszer biztosításával. Jelenleg úgy tűnik, hogy a rendszer kiépítői nem vettek teljesen figyelembe néhány gyakorlati szempontot a megvalósítás során. A jelenlegi ismereteink szerint 102 aszfaltba beépített érzékelő, (WIM szenzor) méri országszerte az elhaladó járművek tengelysúlyát, össztömegét.

Mivel a menet közben végzett mérésektől nem várható teljesen precíz, pontos, hibátlan súlymegállapítás, az eredeti elképzelés szerint a TSM mérőpontok segítettek volna előszűrni, kiszűrni az elhaladó járművek közül azokat, melyeknél felmerül a túlsúly gyanúja, akár tengelysúly illetve össztömeg tekintetében. Információink szerin ez a rendszer más országokban kizárólag, mint előszűrő állomás használatos. A mérőállomásokhoz tartozott volna egy valóban hiteles, pontos stabil hídmérleg, amellyel később teljes biztonsággal megállapítható a gyanús járműről, hogy tényleg túlsúlyos-e vagy sem? Sajnos a TSM-nél semmiképpen nem megnyugtató a jelenleg tapasztalható állapot.

Dokumentált esetek  százai alapján, különösen érdekes, hogy a TSM mérőpontok mérései leginkább túlmérnek és pluszban, de ezzel ellentétben és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hitelesített mérőállomásai és a feladók szintén hitelesített mérőhelyei egymással szinkronban, a valós értékeket támasztják alá úgy, mint adott esetekben a címzettek hitelesített mérőállomásai. Menet közben végzett mérés alapján történik jelenleg is a fegyelmeztető határozatok kiküldése, mely ugyan tartalmazza a bírságot, de mint ismert, fizetni még nem kell. Sajnos a magyarországi járművek tulajdonosai folyamatosan növekvő számban, százasával kapnak határozatokat naponta. Érdekképviseleti jelentős eredmény, hogy az illetékesekkel hosszú tárgyalási folyamat után a második halasztás is elfogadottá vált 2018.05.31.-ig, de az óra vészesen ketyeg az élesítés napja felé.

A megbírságolt üzembetartó gyakorlatilag nehezen élhet jogorvoslattal, főleg ha az adott estre nincs más hiteles mérlegjegye.

Az eddigi próbaidő nagyon jó alkalmat nyújtott arra, hogy a hivatásos járművezetők észleljék a rendszer hibáit. Nagyon sok feladónál, a TSM beépített érzékelőjénél egyelőre ügy tűnik, hogy jóval pontosabb, hitelesített mérleget használnak. Számtalan esetben derült ki, hogy a feladáskor megállapított súlyhoz képest, a TSM akár 2-3000 kg-al is többet mér, és persze rögtön büntet majd*.

A TSM rendszer pontatlan méréseire sokféle bizonyítékkal szolgálhatnak a teherautó vezetők.  Itt vannak például a MOL jövedéki anyagot szállító, leplombált járművei. Érdekvédő kollégáink tudatosan követték egy ilyen, indulás előtt gondosan megállapított súlyú, majd leplombált kamion sorsát. Gyanújuk hamarosan beigazolódott, az egyik TSM mérőállomás több 1000 kg-al mért többet a digitális hídmérleggel pontosan megállapított súlynál.

Jogi szempontból súlyos problémát vet fel ez a helyzet, mivel a mérőállomás nem állítja meg a túlsúlyos járművet, hanem utólag küldi ki a csekket. Mire az üzembentartó kézhez kapja a TSM határozatát, már rég lerakta a büntetés alapjául szolgáló árut. Márpedig így esélye sincsen védekezni a hibás súlymegállapítással szemben, és nem áll módjában egy másik, hiteles méréssel bizonyítani az igazát. A TSM vitatható mérésével szemben valójában csekély a jogorvoslati lehetőség. (Érdekvédői javaslat, hogy a teljes megengedett tengelysúly és össztömeg határán közlekedő járművek, ha van lehetőségük használják ki az alkalmat hitelesített mérőállomás igénybevételével.)

Íme egy másik példa: kollégáink többször jelezték már, hogy a határon történő belépéskor, a hídmérlegen megfelelt az autó, majd utána jött a TSM-től a határozat, mely szerint ennyi és ennyi túlsúlyt állapított meg a rendszer. Ezen esetek hiteles dokumentumokkal is bizonyíthatóak. Manapság jellemzően a haszonjárművek többsége GPS fedélzeti járműkövető berendezéssel ellátott, mely adott esetben még az üzemanyag felvételezést is könyveli több más információ mellett.  Valószínűleg senki sem vitatja, hogy egy stabilan álló, digitális hídmérleggel, sokkal pontosabban meg lehet mérni egy teherautó össztömegét, mint menet közben, az aszfaltba beépített érzékelő segítségével.

Problémákat vett fel, hogy a rendszer különbségeket tesz a közlekedésben résztvevő járművek között, illetve figyelmen kívül hagyja az időjárási körülmények és viszontagságok mellett a közlekedés fizikai hatásait is. A mérési precizitással sincs arányban így a toleranciaérték. Széleskörű egyetértés van a szakma gyakorló szakemberei között – beleértve az érdekvédelmi szervezeteket is – abban a vonatkozásban, hogy a rendszer az eddigi tesztelési eredményei után, még így nem teljesen elfogadható. Nagyon aggasztó helyzet alakulhat ki hamarosan, ha a TSM rendszer a mostani felállás szerint kezdi meg a tényleges működését. Súlyosbítja a kilátásokat, hogy akarva-akaratlanul, megint sikerült egy kapitális öngólt lőnünk, a magyar vállalkozók hátrányára.

A rosszul működő bírságolási rendszer legnagyobb vesztesei ismét a magyar vállalkozások lesznek! A magyar úthálózatot több mint 50%-ban külföldiek használják. Azonosíthatóságuk, elérhetőségük, így felelősségre vonhatóságuk is aggályos, különösen kiemelten az EU-n kívüli honosságú járművek tekintetében. A külföldi járművezetők, a túlsúly miatti büntetést feltehetőleg ugyanúgy nem fizetik majd meg, amint azt a többi magyar bírsággal tették, teszik. A magyar vállalkozók számára, mint mindig, most sincs menekvés. Vajon meddig marad még fenn ez a furcsa állapot, hogy saját vállalkozóinkat indokolatlan versenyhátrányba hozzuk a hazai pályán? A fenntartható fejlődés követelményeinek érvényesítése mentén, fontos a Logisztikai Szolgáltatói Szektor teljesítményének optimalizálása, de ide ésszerű, precízen kidolgozott és a gyakorlatban is jól működő szabályzó rendszerekre van szükség.

Az elkövetkező időben több, rendkívüli szakmai és érdekvédői egyeztetés várható. Az MKFE a szállítmányozói érdekképviseletekkel, így az MLSZKSZ-el és MSZSZ-el is megkezdte a megbeszéléseket a TSM rendszer  2018 júniusi élesítése kapcsán. Kezdeményezés van folyamatban az MKFE és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel is a mérések és mérlegjegyek kiadását illetően is a jövőre nézve.

Szerző: Ignácz József Péter

Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: www.hungarokamion.hu

Csatlakozzon a beszélgetéshez