Friss időjárásjelentés

Kemény napok várnak Békés, és Csongrád megye lakóira!

- Hirdetés

Minden kétséget kizáróan késve, de megérkezett a tél Békés, s Csongrád megye térségébe, hószállingózás már ugyan előfordult a mögöttünk álló napokban, a jelentősebb havazásokra még várnunk kell, és lássuk is, hogy milyen időjárás várható a folytatásban.

Hőmérsékletek tekintetében a tél utolérte magát, így az éjféli órákat követően csütörtök hajnalra -6 fokig süllyedtek a hőmérsékletek ami már keményebb fagynak mondható, az utak még így a csütörtök délelőtti órákban is sok helyen csúsznak s főleg kanyarokban, erdősávokban érdemes erre ügyelni, és a lefagyások alaposan meglephetik azokat az autósokat, akik nem kellő körültekintéssel vezetnek.

Az erős fagy mellé a csütörtök éjszakai órákban köd is társult, ami tovább fokozta a balesetveszélyt.

Kemény napok várnak Békés, és Csongrád megye lakóira hőmérsékleti szempontból, valamint péntek és szombat reggel ismét sűrű ködmezők képződnek majd, veszélyes útviszonyok várhatóak, s nappalonként is alig fagypont felett tetőznek a hőmérsékletek, de a tartósan ködös tájakon a 0 foknak is örülhetünk.

Kevés napsütés inkább csak a délutáni órákban fordulhat elő Békés, s Csongrád megye térségben komoly csapadék, vagy jelentősebb légmozgás nem várható egészen szombatig.

Szombaton egy hidegfront érinti térségünket, ami némi enyhülést hoz kevés csapadékkal, és a légmozgás a szombat délutáni órákban jelentősen megerősödik, vasárnap egy-egy 50 km/h-t meghaladó széllökés is befuthat, ami vastagabb ágakat is leszakíthat, veszélyeztetve a közlekedést s de a Dunántúlon még sokkal erősebb széllökések várhatóak hétvégén, hőérzetünk rendkívül kellemetlenül alakul majd.

A fronttal kevés csapadék érkezik, hideg-meleg légrétegek keverednek s vegyes halmazállapotú csapadék várható, eső, majd havas eső lesz jellemező, vasárnap kevés hó is elfordulhat, de maximum 1-2 cm.

A hidegfront hétfőre távozik Békés, és Csongrád megye térségéből, ismét fagyos légtömegek érkezhetnek, jövő héten kedd hajnalban akár -8 fok köré süllyedhetnek a hőmérsékletek, anticiklon épül ki ismét, s így mindent összevetve igen kellemetlen napok állnak előttünk.

Az előrejelzés osztható, az oldalon található facebook jele kattintva.