Mezőgazdaság

Már a Szigetközben is van natúrparkunk

- Hirdetés
0 Shares



Fenntarthatóság

2018. március 29., csütörtök • 09:25 Már a Szigetközben is van natúrparkunk

-- Hirdetés

Magyarország tizedik natúrparkját Győr-Moson-Sopron megyében, a Szigetközben található Lipóton avatták fel.

– A Szigetköz Natúrparkban valósuljon meg a természet, a táj és az abban élő és alkotó ember harmóniája, ez ennek a projektnek a legfontosabb feladata – mondta az ünnepségen a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Nagy István örömtelinek nevezte, hogy a programban nagy hangsúlyt kap az agrárgazdálkodás terjedésének elősegítése, a környezettudatos nevelés, szemléletformálás, gyermekek és felnőttek számára egyaránt.

A cím elnyerését több mint két évtizedes felkészülés előzte meg. Nagy István hangsúlyozta, hogy Szlovákia és Magyarország között határon átnyúló együttműködési projekt valósult meg.

Az államtitkár elmondta, hogy a Szigetköz közel 300 négyzetkilométer területű, 26 önálló településből álló térség, amelynek egységes arculatot kell kialakítania. A Szigetköz Natúrpark feladataként egy ernyőszervezet kialakítását jelölte meg, amely a szigetközi szervezeteket és munkálatokat fogja össze. Kiemelte, hogy elengedhetetlenül szükséges az egyeztetés a Csallóköz természeti értékeiért felelős munkatársakkal.

– A Szigetköz Natúrpark alkalmas lehet a térség specifikus problémáival kapcsolatban az érdekképviseletre és lobbi-tevékenységre is. Ilyen például a csípő szúnyog kérdése, a hód kártételek megelőzése, valamint az elárasztásos vízpótlás – fogalmazott az államtitkár. Mint mondta, reméli, hogy ezzel erősödik a Szlovákiában és Magyarországon, a Szigetköz-Csallóköz térségében tevékenykedő állami és civil természetvédelmi, környezetvédelmi és turisztikai szervezetek együttműködése is.

A natúrpark fogalmát a természet védelméről szóló törvény rögzíti. Ennek értelmében az ország jellegzetes természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékekben gazdag, a természetben történő aktív kikapcsolódás, felüdülés, gyógyulás, fenntartható turizmus és természetvédelmi oktatás, nevelés, ismeretterjesztés, továbbá természetkímélő gazdálkodás megvalósítását szolgáló nagyobb kiterjedésű területe kaphatja meg a natúrparki címet.

A Magyarországon működő natúrparkok (a Vértesi, az Írottkő, a Sokoró-Pannontáj, a Cserhát, a Szatmár-Beregi, a Hét Patak Gyöngye, a Gerecse, a Koppányvölgy, a Körösök Völgye, a Szigetköz) száma ezzel tízre emelkedett.

agrotrend.hu / FM

nyomtatható verzió küldés e-mailben


-- Hirdetés
0 Shares

Csatlakozzon a beszélgetéshez

>