Mezőgazdaság

Megdöbbentő változások a termelői árakban

- Hirdetés
0 Shares



Agrárpiac

2018. július 12., csütörtök • 12:18 Megdöbbentő változások a termelői árakban

-- Hirdetés

Folyamatos drágulást mutatnak a növényi termékek, míg ezzel egyenes arányosságban kerülnek kevesebbe az állatiak.

2018 májusában a mezőgazdasági termelői árak 0,6%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 4,6%-os növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,4%-os csökkenéséből tevődik össze – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megdöbbentő változások a termelői árakban 2

A növényi termékek ára összesen 4,6 százalékot emelkedett – fotó: pxhere.com

2018 májusában 2017 májusához képest

A gabonafélék ára 10%-kal emelkedett.

A zöldségfélék és a gyümölcsök ára 7,9%-kal lett magasabb.

A burgonya ára 3,7%-kal volt alacsonyabb. A tárolt burgonya ára 16%-kal csökkent, az újburgonyáé pedig 68%-kal növekedett.

Az élő állatok ára 9,1, az állati termékeké 0,6%-kal csökkent.

A vágósertés ára 20%-kal csökkent.

A tej ára 0,7%-kal alacsonyabb, a tojásé 2,2%-kal magasabb volt.

Megdöbbentő változások a termelői árakban 3

A változást a statisztika is mutatja – fotó: MTI

2018 január–májusában az előző év azonos időszakához viszonyítva

A mezőgazdasági termelői árak 0,9%-kal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 1,9%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 0,9%-kal mérséklődött.

A vágósertés ára 11%-kal csökkent.

Január-májusában az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 0,9 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 1,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 0,9 százalékkal csökkent. A vágósertés ára 11 százalékkal csökkent.

agrotrend.hu / KSH

nyomtatható verzió küldés e-mailben


-- Hirdetés
0 Shares

Csatlakozzon a beszélgetéshez