-Hirdetés-

Megmagyarázhatatlan a hazai méhpusztulás



Élelmiszergazdaság

2018. július 13., péntek • 12:19 Megmagyarázhatatlan a hazai méhpusztulás

Az esetek összefügghetnek a napraforgó-termesztéssel.

Több mint 300 méhészet jelzett méhpusztulást az elmúlt hetekben, a magyar méhészek mintegy 10-20 százalékát érinti a probléma, az okok azonban egyelőre ismeretlenek – mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke az M1-en.


Rejtélyek veszik körül az eseteket – fotó: Pixabay

– Ahol nem termesztenek napraforgót, illetve az nem mézel jól, azokban a megyékben nincs problémája a méhészeknek. Ilyenek például a Dunántúli megyék, Győr, Sopron, Vas, Zala vagy éppen Nógrád megye. Ezzel szemben Jász-Nagykun, Békés, Fejér megyében gondot jelent

– tette hozzá Bross Péter.

Az elnök megmagyarázhatatlannak nevezte a jelenséget, azt mondta, nem klasszikus tünetegyüttest mutat a méhelhullás, a kaptár néptelenedés.

A tömeges méhpusztulás miatt az Agrárminisztérium vizsgálatot rendelt el.

Az OMME elnöke kitért arra is, hogy a méhpusztulás jelentős hatással van a méztermelésre, valamint a jövő évi akáctermésre is, ezért a következő két és fél hónapban a méhészek feladata a méhcsaládok regenerálása.

agrotrend.hu / MTI

nyomtatható verzió küldés e-mailben


14 Shares