Hírek

Meredeken emelkednek a kamionosok elleni támadások! Lesz megoldás?

- Hirdetés

A közúti árufuvarozók ellen elkövetett bűncselekmények száma tavaly riasztóan megugrott az európai, közel-keleti és afrikai régióban: a legtekintélyesebb, ezeket az eseményeket regisztráló nemzetközi szervezet, a TAPA adatai szerint 2016-hoz képest tavaly 72 százalékkal több ilyen jellegű káresemény történt.

Európán belül Nagy-Brittaniából jelentették a legtöbb támadást, szám szerint 1188-at. Egy bűncselekményre vetítve az átlagos kár meghaladta a 68 000 eurót, vagyis a 20 millió forintot. A legnagyobb kár viszont egy olasz kamionost érte, akinek járművéből 4 millió eurónyi ékszert raboltak el a tavaly.

-- Hirdetés

A veszteségek minimalizálása és a bűncselekmények megakadályozása és felderítése érdekében, a nemzetközi és hazai fuvarozói szektor szereplői egyre gyakrabban vesznek igénybe telematikai szolgáltatásokat szállítmányuk védelmében. A rakomány folyamatos nyomon követésének köszönhetően a központban azonnal látják, ha az autó elhagyja a számára kijelölt útvonalat, vagy ha a vezető túllépi a várakozási idejét, aminek hátterében akár egy rablás kísérlet is állhat.

A közúti árufuvarozásban a rakományvédelem szektortól függetlenül fontos tényező, hogy szinte bármilyen áru áldozatul eshet tolvajoknak. A legnagyobb fuvarozócégek már felismerték a GPS alapú rakományvédelem fontosságát, hiszen így a diszpécserközpont valós időben képes figyelni a nagy értékű áru útját, szokatlan eseménynél pedig szükség szerint beavatkozhat, mondta Deszpot Károly, a WebEye telematikai cég ügyvezető igazgatója.

Magyarországon a nyomozás lezárásának dátumát figyelembe véve 2016-ban 101, míg 2017-ben 50 olyan bűncselekményt regisztrált a rendőrség, ahol az elkövetés helyszíne kamion, vagy tehergépjármű volt.

A magyar adatokra reagálva a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary ) elmondta, támogat és ajánl minden olyan technikai eszközt, fejlesztést,  mely az áruk biztonságát szavatolja, illetve csökkenti az árukárt okozó bűncselekmények számát. “Egyik fontos erőfeszítésünk, hogy a biztosító társaságok is vegyék figyelembe árukár biztosításai árképzésükben azt, ha egy vállalkozás a rakomány biztonságát növelő technikai eszközt, például GPS nyomkövetést, vagy raktérajtó nyitást érzékelő eszközöket vesz igénybe, ezzel csökkentve a biztosító kockázatát.  Ez jelenleg nincs így.” – mondta Dittel Gábor, a szervezet főtitkára.

 

 

-- Hirdetés

Csatlakozzon a beszélgetéshez

>