Hírek

Odavág a kormány a buszsofőröknek!

- Hirdetés
441 Shares

A Közúti Közlekedési Szakszervezet véleménye szerint megdöbbentő, sőt életveszélyes a kormány terve, a buszvezetés nem játék, egész komplett csomagot állítottak össze a buszsofőrök számára, ami több, mint hátrányos!

A közlekedési dolgozók, többek között a Volán társaságok járművezetői  kiborultak a törnénymódosítási javaslat miatt,  ami szerint a munkaidőkeretet 3 évre emelnék, és lehetőséget adnának a munkaadóknak arra, hogy a mostani 250 (kollektív szerződés szerint legfeljebb 300 túlórát) 400-ra emeljék.

-- Hirdetés

Szerintük a közlekedésben dolgozókat is hátrányosan érintené a beterjesztett módosítás, ha a Parlament elfogadja.

A KKSZ elnöke, Baranyai Zoltán erre azt mondta, hogy a közúti közösségi közlekedésben foglalkoztatott autóbuszvezetők szinte minden cégnél már eddig is évi 300 órát túlórázhatnak a kollektív szerződések alapján.

Ennél többet nem akarnak túlórázni, ezenfelül még így is átlagosan 30-40 órát vannak a munkahelyükön (ami nem munkaidő, csak rendelkezésre állás), így összesen napi 9 órát dolgoznak, ami valójában 11-12 óra jelenlét a munkahelyen, és ez nőne, ha elfogadnák a tervet.

Szerinte a munkaerőhiányt inkább béremeléssel kell megoldani.

Ha a szülőknek többet kell dolgozniuk, a mostaninál is kevesebbet lehetnek együtt a gyerekekkel szúrt oda a családpárti kormánykommunikációnak.

Forrás: www.index.hu

-- Hirdetés
441 Shares

>