-Hirdetés-

Órákon belül erős szél, majd heves záporok, zivatarok érkeznek Békés, és Csongrád megyébe! Részletek!

Sajnos minden a várakozások szerint alakul, a hajnali órákra már megérkeztek az első záporok Békés, és Csongrád megye térségébe, ez még csak a kezdet, lássuk  a folytatást!

Jelenleg 10-11 fokot mérhetünk Békés, és Csongrád megye szerte, kétségtelenül enyhe volt az éjszaka, “altat az időjárás”, ami nagyon csalóka, komoly, és heves záporokra, zivatarokra van kilátás a délutáni, kora esti órákban térségünkben.

Az előttünk álló órákban már érezhetően megélénkül, majd megerősödik a déli légmozgás térségünkben, ennek ellenére még szombaton +18 fok körül tetőznek a hőmérsékletek.

A délelőtti órákban még előfordulhatnak rövid, átmeneti naposabb időszakok Békés, valamint Csongrád megye térségében, azonban nem élvezhetjük zavartalanul, mert az időjárás szeles jellege egész nap rombolja majd hőérzetünket.

A szombat délutáni órákban már megérkezik a markáns, hidegfront előfelhőzete, Békés, és Csongrád megye szerte egyre több helyen alakulnak majd ki kisebb záporok, kisebb eséllyel zivatarok.

A Dunántúlon ekkor már erős északnyugati légmozgás lesz jellemző, az erős déli, valamint az erős északnyugati szél Siófok magasságában találkozik, kialakul egy összeáramlási zóna, melynek mentén erős csapadékgócok képződnek.

Este 18 óra után Békés, és Csongrád megye szerte igen heves záporok, zivatarok alakulnak ki, foltokban jégeső is várható, azonban ez lokálisan kisebb területeken lesz jellemző, de felhőszakadás bárhol előfordulhat majd, rövid idő alatt 15-20 mm csapadék is leeshet.

Vigyázat, zivatarok környezetében a szél pillanatok alatt viharossá fokozódhat, egy-egy zivatar akár 70-80 km/h kifutószelet generálhat, ami vastagabb ágakat, villanyvezetékeket is leszakíthat, ami komoly veszélyt jelenthet a közlekedőkre.

A vasárnap hajnali órákban érkezik az erős hidegfront fő csapadékága Békés, és Csongrád megye térségébe, az addigi erős déli légmozgás átfordul északnyugatiba, és a vasárnap bizony igen drasztikus lehűlést hoz.

A szombati 18-20 fokhoz képest vasárnap már csak 10-12 fokon tetőznek a napi maximum értékek Békés, és Csongrád megye szerte, azonban az erős északnyugati légmozgásnak köszönhetően hőérzetünk mindössze 5 fok körül mozog majd, rendkívül kellemetlen időjárást tartogat a hét utolsó napja.

A hidegfront csapadékzónája vasárnap délutánra elhagyja térségünket, lassan tisztul majd az égbolt, de az időjárásunk kellemetlen, szeles jellege hétfőn is megmarad, de legalább egyre több napsütésben lehet részünk a hét első napján.

Összegezve igen kemény 24-36 óra áll előttünk, javulás csak keddtől kezdődhet Békés, és Csongrád megye térségében.

Az előrejelzés osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.

Az időjárásjelentés főtámogatója a Békés Takarék Szövetkezet.

 

 

Shares 232