Érdekességek

Szakmai erdészverseny a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél

- Hirdetés
0 Shares



Szakmai egyéb

Szakmai erdészverseny a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél2018.05.09

-- Hirdetés

Idén is összegyűltek a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei egy jelölőverseny keretében, ahol összemérhették tudásukat erdőről, vadról, természetvédelemről. A 33. alkalommal megrendezett szakmai versenynek a visegrádi Erdőanyai-völgy adott otthont. A házigazda a Visegrádi Erdészet kerületvezető erdésze, Ferbert Mihály volt, aki kiemelkedő szakmai munkájáért vehette át az Év Erdésze elismerést.

A Pilisi Parkerdő Zrt. mind a tíz erdészetétől, továbbá a Vértesi Erdő Zrt. és az Ipoly Erdő Zrt. képviseletében is érkeztek csapatok a főváros környéki erdőket kezelő erdőgazdaság hagyományos szakmai vetélkedőjére. Ahogy megnyitóbeszédében Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója is megemlítette, a verseny elindításának és lebonyolításának célja az ország egyetlen parkerdőgazdaságában dolgozó erdész szakemberek szakmai felkészültségének folyamatos fejlesztése, a továbbképzés támogatása, illetve az új erdészeti módszerek bevezetésének elősegítése.
Az első versenyszám keretében a versenyzők írásban adtak számot felkészültségükről. A tesztlap fő kérdésköre a törvényi változások mellett az erdők kezelése volt. A gyakorlati feladatok keretében azokat az örökerdő-gazdálkodási alapelveket kellett alkalmazniuk a versenyzőknek, amelyek a Pilisi Parkerdő Zrt-nél az elmúlt két évtized során bevezetett, az erdőgazdálkodás holisztikus, ökoszisztéma-menedzsment jellegét tükrözik. A feladat során azokat a faegyedeket kellett megjelölni, amelyeket a jó adottságú fák fejlődése érdekében kell kivágni, miközben tekintetbe kellett venni a célként megjelölt örökerdő-szerkezet felé történő fokozatos átmenetet és az egyes fák erdőben betöltött más szerepeit is. Az egyes fákat az erdészeknek fametszetekről is fel kellett ismerniük, és nem maradhatott el a fatérfogat és a famagasság mérése sem, hiszen az erdőben lévő famennyiség, azaz az élőfakészlet meghatározása szintén az erdészek mindennapi feladatai közé tartozik.

A csapatverseny helyezettjei
1. Bajnai Erdészet (Bertalan Miklós, Dankó Sándor, Kovács József)
2. Szentendrei Erdészet (Juhász Balázs, Somogyi József, Rudolf József)
3. Ráckevei Erdészet (Czita Gábor, Monori Alfréd, Szántai Péter)

Egyéni helyezések
1. Dévai Levente (Ipoly Erdő Zrt.)
2. Geiszt Ferenc (Vértesi Erdő Zrt.)
3. Lakatos Zoltán (Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészet)

Az év erdésze, Ferbert Mihály esztergomi születésű szakember. 1975-ben érettségizett a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában, majd a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság Visegrádi Erdészetének dolgozója lett, ahol kerületvezető erdész beosztásban tevékenykedik egészen napjainkig. Mogyoró-hegyi erdészkerületében
különös figyelemmel védi, óvja és kezeli mind a természeti, mind az épített környezetet. A Pilisi Parkerdő egykori legendás vezérigazgatója, Madas László mellett tanulva, az örökerdő-elvek szerint már korát megelőző, szinte kertészi gondossággal kezeli a rábízott erdőket. Szakmai tevékenysége mellett elismerésre méltó az erdei lovas sportért végzett tevékenysége is, hiszen munkája során sokszor lóháton járja be a felügyelete alá tartozó erdészkerületet.

(Pilisi Parkerdő Zrt.)



0 Shares

Csatlakozzon a beszélgetéshez