-Hirdetés-

Újabb Ikarus busz került a Közlekedési Múzeum tulajdonába



Újabb Ikarus, ezúttal egy 396.27 típusú távolsági autóbusz került a Közlekedési Múzeum tulajdonába – közölte az MTI-vel pénteken az intézmény, amely szerint a 300-as családba tartozó típusokat Európa legszebb hátfalú buszaiként tartották számon a nyolcvanas években.

Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Mint a közleményben felidézik, a Ikarus 200-as családot követő 300-as széria tervezését már az 1970-es években megkezdték, ekkor vált szét a városi és a távolsági buszok típuscsaládjainak gyártása.

Míg a városi, 400-as buszok továbbra is a fővárosban készültek, a távolsági járművek már a székesfehérvári gyártósorról futottak le. Elvárás volt a távolsági buszokkal szemben a nagyobb sebesség mellett is fenntartható biztonság, emiatt kaptak ezek a kocsik a 200-as típuscsaládénál magasabb padlózatot. A legmodernebb felszereltséggel rendelkező járművekben televízió, légkondicionáló berendezés, illemhely is helyet kapott, továbbá a poggyász kényelmes elhelyezéséhez megnövelt rakodóterű csomagtartóra is szükség volt. Egyes járműveken a sofőr számára külön kialakított hálófülke biztosította a pihenés lehetőségét.

A kényelmi funkciók beépítése miatt a típus meglehetősen drága volt, így az Ikarus 300-as típuscsaládból jóval kevesebb készült, mint a világpiacon kelendőbb Ikarus 200-asokból.

Az Ikarus 300-asok önhordó kivitelei nagyobb részben a székesfehérvári gyárban készültek, ezek formatervét Őrsi Ferenc alkotta. Ezzel párhuzamosan azonban a mátyásföldi Ikarus Egyedi Gyáregységben Torma Lajos vezetésével 1984-ben indult a 300-as autóbusz-karosszériák fejlesztése Scania és Volvo alvázon a svéd piacra, majd magyar alvázon a belföldi piacra is.

Az Ikarus 396.27-est kifejezetten a magyar piac számára fejlesztették 1990-ben és egy évvel később mutatták be a közönségnek a Budapesti Nemzetközi Vásáron (BNV). A Csepel 856.18 alvázra épített, Cummins LTA 10-B290 motoros Ikarus 396.27 jelű változat hamar népszerű lett, közülük néhányat Oroszországba, az egykori Csehszlovákiába, Bulgáriába és Ukrajnába exportáltak. Belföldön több Volán társaság mellett a BKV, az IBUSZ, a VPOP és a Ferencvárosi Torna Club is szerzett be Ikarus 396.27-est.

A Múzeum gyűjteményébe most bekerült jármű az Eurolines kötelékében, nemzetközi távolsági autóbuszként mintegy tíz évig járta Európa útjait. A 2000-es évek elején kivonták a forgalomból, mert az egykor korszerű jármű már nem felelt meg a Tempo 100-as szigorú előírásainak, amelyek alapján a buszok nemzetközi forgalomban közlekedhetnek. Ettől kezdve Magyarországon szolgált távolsági autóbuszként, és az E95-ös az és E98-as mellett az egyik leginkább meghatározó járművé vált a belföldi távolsági forgalomban.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

hungarokamion.hu

(Ezt a cikket 0 alkalommal tekintették meg.)