Friss időjárásjelentés

Újabb zivatarok érkeznek Békés, és Csongrád megyébe!

- Hirdetés

Sajnos időjárásunk továbbra is igen változatossá teszi napjainkat rossz értelemben, eddig a hőhullámtól, most pedig a pillanatok alatt helyenként lecsapó zivataroktól szenvedhetünk Békés, Csongrád megyében, ezzel egy időben magas nedvességtartalmú trópusi légtömegek érkeznek, lássuk a folytatást!

A mögöttünk álló keddi napon már a délelőtti órákban látszott, hogy Románia térségében igen aktív már a légkör, várható volt, hogy a magas légköri labilitás a délutáni órákra átgyűrűzi Békés, Csongrád megye tájaira, és ez így is történt.

Kedden 30 fokon tetőztek a maximum értékek, magas páratartalom mellet, így kellemetlen időjárásban lehetett részünk, délutánra pedig megérkeztek a zivatarok, melyek főleg Orosháza, és Vásárhely térségét érintették a zivatarcellák, nyomokban jégeső is hullott, a csapadék eme formáját pedig senki nem szereti mert nagy kárt tud okozni, úgy mint a viharos kifutószél is.

Az előttünk álló kedd éjszaka folyamán még érkezhetnek dél felől csapadékgócok Békés, Csongrád megye térségébe, majd csökken a légköri labilitás, a légmozgás mérsékelt marad, csak zivatarok idején erősödik meg.

A szerdai napon kifejezetten kedvező körülmények alakulnak ki hevesebb zivatarok, és valamint viharok kialakulására, egy-egy viharos zivatargóc is érkezhet Békés, és Csongrád megye térségébe, és sajnos a jég valamint viharos kifutószél esélyét sem lehet kizárni, így óvatosan az utakon, a légmozgás pillantok alatt viharossá fokozódhat, ami veszélyt jelenthet a közlekedésre.

A napsütéses időszakban is kellemetlen, erősen fülledt, páradús időjárással számolhatunk, és ez kihathat közérzetünkre is, egyeseknél fáradékonyság jelentkezhet, és csökkenhet a koncentrálóképesség, 31 fokon tetőznek a maximum hőmérsékletek, a magas páratartalom miatt azonban többnek érezzük majd.

A záporokkal, s zivatarokkal tarkított időjárás egész héten kitart, és csak hétvégére stabilizálódik a légkör Békés, és Csongrád megye térségében, addig pedig meg kell barátkoznunk a hevesebb zivatarok esélyével is, bármikor, és bárhol lecsaphatnak, főleg a délutáni órákban, erre célszerű készülni.

Az előrejelzés osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.

Az előrejelzés főtámogatója a Békés Takarék Szövetkezet.