Hírek

Vaddisznók garázdálkodnak a Balatonnál!

- Hirdetés

Legutóbb frissítve

A vaddisznók az utóbbi időkben jelentősen elszaporodtak hazánkban, és több sertéspestissel fertőződött állatot is találtak az elmúlt hónapokban a Nébih szakemberei, a vaddisznók nem ismernek határt, már a Balatonnál is garázdálkodnak.

A nyaralók környékén lakmározó vadak gondot okoznak a Balatonnál, ez már régóta probléma. A helyzet máig nem javult, sőt, amióta kevés ember jár az üdülőtelepeken még nyugodtabb a portya.

Érő gyümölcsök miatt járnak be a vaddisznók a nyaralókhoz, mondta a sonline.hu kérdésére Hidvégi József, Fonyód polgármestere. Ilyenkor télen pedig élelmet keresnek. Szarvasokat is lehet látni, a róka pedig már lassan úgy él a lakott területen, mint a kutya.

Hasonló a helyzet a szomszéd településen Balatonfenyvesen is.

Amióta én itt nyaralok, már  a hetvenes évek óta rendszeresen azért vannak vaddisznók mondta Farkas Éva, ingatlantulajdonos. De olyan sok vaddisznó, mint az elmúlt években, még sosem volt.

Farkas Éva azt is kiemelte: próbálják óvni értékeiket és ingatlanjukat, de hasztalan minden próbálkozás. Régebben a szarvasok csak beugrottak, de most a disznók teljesen feltúrják a kertet, keresik az eleséget, a komposztot meg kiborítják.

Persze vannak, akik etetik is őket, mert sajnálják a télen éhező állatokat. De ez nem sokat tesz hozzá a lakott területre bejáró vaddisznók megfékezéséhez.

Vaddisznókat már én is többször láttam, mondta Wayne Brett, aki már állandó lakos Balatonfenyvesen. Legutóbb karácsony előtt fotóztam egyet, körülbelül négy méterre állt tőlem.

Még volt időm beszaladni a kamerámért is, csak akkor menekült el, amikor elkezdtem beszélni hozzá. Wayne Brett hozzátette, az is előfordult, hogy hazafelé tartott, amikor egy kocát figyelt meg malacokkal. Azt mondta, meg nem ijedt, de igyekezett óvatosan közlekedni az állatok közelében.

A megoldást Hidvégi József szerint az jelentené, ha a vadátjárásos helyeket elkerítenék.

Árajánlatot kérünk a kerítésre, és fel is húzzuk azt, mondta a fonyódi polgármester.

Ismerjük azokat a helyeket, ahol a vadak járnak, ezért nem lesz olyan nehéz. De a mi költségünk, holott véleményem szerint a vadászatra jogosultnak kellene a vadkárt megtéríteni.

A városvezető szerint a vadászati törvényben óriási hiba, hogy nem szerepel a belterületi vadkár passzus. Hozzátette, a Natura 2000-es területekről járnak be a vaddisznók. Ezeket tévesen sokan úgy értelmezik, hogy mivel védelem alatt áll, érinthetetlen.

Pedig azokon is gazdálkodni kellene Hidvégi József szerint.

Közösen keresik a megoldást:

Balassa Balázs a Balatoni Szövetség elnöke a megyei hírportál kérdésére azt közölte, több egyeztetést is folytattak a belterületi kártétel megfékezéséért.

Ezért a területi vadászkamarák, a rendőrség és az önkormányzatok szoros együttműködésére van most szükség. Az egész országra kiterjedő megoldási javaslatot az Országos Magyar Vadászkamara készíti el.

Leszögezte, rövid időn belül nem lesz megoldás, addig pedig az önkormányzatoknak kell megoldani a problémát. A belterületi vadkilövést a legtöbb polgármester pedig nem támogatja.

Az Agrárminisztérium szerint az urbanizáció, az egyedszám növekedés mellett sok az elhagyatott terület is, ahol meg tudnak bújni az állatok.

A szaktárca leszögezte, a hatályos vadgazdálkodási ágazati jogszabályok szerint a belterület nem a valós vadászterület része, ebből következően ott vadászati tevékenység nem folytatható.

A vadállománnyal kapcsolatos észrevételek még elsősorban a Balaton nyugati medencéjének térségében jellemzőek.

Itt részben az egykori Nagybereki Állami Gazdaság területén, ahol korábban a Hubertus Agráripari Bt. gazdálkodott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a vadászatra jogosult. Az Agrárminisztérium azt közölte, a vadgazdálkodás a korábbi években jellemzően 60-80 millió forint közötti veszteséget termelt.

Ezért az igazgatóság megkezdte a vadgazdálkodási tevékenység átalakítását.

Az ehhez szükséges infrastruktúrát alakították ki tavaly, s megkezdték a jelentősen túltartott nagyvad-állomány gyérítését is. Ezért is hoztak háromszor annyi gímszarvast és vaddisznót terítékre tavaly, mint 2017. előtt.

A fonyódi térségben vadászati tevékenységet most folytató Csehi Imrédi Vadásztársaság elnöke, Tavaszi József szerint a helyzet nem annyira drámai.

De az emberek egy része felelőtlen, mondta Tavaszi József. Megcsinálják a kerteket, oda ültetnek, de már nem kerítik körbe rendesen. A vad megtalálja a helyet és bemegy.

A lakók felvetése a hangriasztásra Tavaszi József szerint, nem szolgálná mindenki nyugalmát.

De az is fontos lenne, tette hozzá, hogy ne etessék a vadakat, a szemét tudatos kihelyezésével, többszöri elszállításával is javítható lenne a helyzet.

Forrás: www.sonline.hu