Hírek

Veszélyben a kávéfogyasztók!

- Hirdetés

Legutóbb frissítve

Sajnos világszerte rengeteg embert érinthet a vadon termő kávéfajták kipusztulása, mely részben sajnos a mértéktelen erdőirtásnak, és részen az óriási rovarinváziónak is köszönhető, könnyen lehet hogy nem lesz megfelelő mennyiségű utánpótlás.

A kávézás valóságos kultúra, aki rendszeres kávéfogyasztó, annak az életvitelébe, és gondolatvilágába is beleivódott, hogy a nap nem is kezdődhetne másképp, mint egy jó erős feketével, de a kávénak amúgy is rengeteg kultúrája, és fajtája van.

A londoni Kew Gardens szakemberei szerint is a fenyegetett fajok közé tartozik például a leggyakrabban termesztett arab kávé vadon élő rokona is.

A Science Advances és a Global Change Biology című folyóiratokban publikált tanulmányok készítői a világon előforduló 124 kávéfaj kutatásait átvizsgálva megállapították, hogy több mint 60 százalékukat fenyegeti a kipusztulás.

A Kew Gardens munkatársa, Eimear Nic Lughadha “rendkívül magasnak” nevezte ezt a mutatót, amelyet korábban mindössze 22 százalékra becsültek, írta a kisalföld.hu az MTI híre alapján.

A világ kávékereskedelme jelenleg most két fajra, az arab kávéra (60 százalék) és a robuszta kávéra (40 százalék) épül.

A Kew Gardens munkatársai és etióp szakértők 2017-ben már arra figyelmeztettek, hogy a klímaváltozás miatt a kávéültetvények akár 60 százaléka alkalmatlanná válhat a normális termesztésre a század végére Etiópiában. A vadon termő arab kávé hazájának számító Etiópia Afrika legnagyobb kávéexportőre.

A kávétermesztés 15 millió ember számára jelent megélhetést az országban, de amennyiben a helyzet se javul emberek százmillióit érintheti a piaci hiány, mert nem lesz megfelelő kávéutánpótlás, vagy ha lesz is, akkor aranyáron mérhetik majd.

A cikk osztható, az oldalon található facebook jelre kattintva.